Zollltánnal tegnap a Bakonyba merészkedtünk egy kéktúrázás erejéig. A túrát nem tettem közhírré, mivel tudomásom volt róla, hogy többen nem érnek rá ezen a hétvégén, mások pedig oly távolban leledzenek, hogy egy rövidebb túra erejéig nem éri meg eljönni erre a vidékre.
Így aztán kétfős csapatban indultunk neki Bakonykútiról a Bakonynak. Egy ötfős túrázós társaság szintén onnan és akkor indult, és egy darabig időnként előzve egymást egy nyomvonalon haladtunk. Mint megtudtuk, szintén Tésig terveztek menni, ám ők a Burok-völgyön keresztül, így hamarosan lecsatlakoztak a kékről.
Már ahogy a busszal haladtunk egyre feljebb a Bakonyban, észleltük, hogy milyen nagy hó van ezen a tájon. Így a túránk abszolút havas, igazi téli túra lett, amikor bizony a hótalp is elkelt volna könnyítésként!
Eleinte egy autónyomtávos földúton haladtunk (azaz hóúton), nemsoká azonban szerencsére a kék lekanyarodott a Burok-völgy felé, és azzal párhuzamosan szinte közvetlenül a peremén haladt - teljes szűziességében! Ugyanis emberi láb a havazás óta nem taposott itt ösvényt, mi voltunk az elsők, az úttörők :-) Minden tele volt ellenben vegyes, időnként rejtélyes állatka-nyommal, győztük csodálni őket!
 |
| nyom I. |
 |
| nyom(ok) II. |
 |
| ez meg vadcoca! |
A fák téli kopárságának köszönhetően leláttunk a völgy rejtett zugaiba. Remek látvány volt hófoltos tarkasága, pucér sziklái. Egy fára akasztott madárodút is leltem (a 18-as számút), mely szintén erre a remek panorámára tekintett :-)
 |
| alant a Burok-völgy |
 |
| madárlak panorámával |
Engem csudára elbűvölt ez a szakasz: aprócska ösvény kígyózott a fák közt, melyet ember nem taposott mostanában, körben hó, napfény, állatnyomok, madárkák...
Találtunk még egy érdekességet: egyszer csak a fák közt egy nagy, fából faragott madáretető állt! Épp üres volt ugyan, de a környéke szotyihéjjal és ismeretlen eleségmaradványokkal volt teli. Aki arra jár legközelebb télen, vigyen magával madáreleséget :-) Zoltánt odaállítottam méretaránynak, és lekaptam a jelenséget:
 |
| erdei madáretető |
Nemsokára egy fennsík jellegű ritkafás részre értünk, ahol megálltunk majszolni egy kicsit. Szinte melegünk volt, olyan nagyszerű idő volt ma!
Most egy darabig autó által kijárt hóösvényen haladtunk, de ennek egyszer csak vége szakadt, és megkezdtük hótaposásunkat a szűzhóban. Elkerülhetetlenül szóba került a hótalp, melyet még egyikünk sem használt, de egyre sűrűbben gondoltuk úgy, hogy talán elkelnének most. Ez főleg olyankor vált kirívó hiányossággá, amikor combközépig, vagy térdig süppedtünk a hóban. Mókázásra kiváló, ám tartósan haladni benne rettenet fárasztó (csak később tapasztaltuk meg, mennyire az).
 |
| hát ez kidült... :-) |
 |
| Zoltán repült... |
 |
| ...s aztán térdig landolt :-) |
Megkerültünk egy szántót (itt már madárnyomok is voltak, ragadozómadarat is láttunk a levegőben, a hóban pedig egyértelműen az ő nyomát is, hisz az ujjpercek végén a karom lenyomata is jól látható volt), ahol jó darabig egy biciklivel küzdő ember nyomdokain haladtunk. Kamatoztattuk remek nyomolvasó adottságainkat, és megállapítottuk, hogy időnként próbált az ipse tekerni a brinyón, de helyenként kifarolt, így inkább leszállt és tolta. Volt még próbálkozása, de hamar feladta. Nem csodálom, ilyen hóban kemény lehet tekerni!
De caplatni sem könnyű, így mi a fickó nyomaiba lépve próbáltunk könnyíteni a dolgunkon.
 |
| szép kép egy ronda lesről |
Az Eszenyi-réten egyszer csak egy letolt útra értünk. Komolyan beszélek: hókotró által le volt tolva az út! Ámulattal néztünk, s boldogan léptünk rá - de hamar rájöttünk, hogy a mi utunk nem ezen visz, bármennyire is könnyű volna :-) Ez az út Isztimérre vitt, s Zoltán szerint felküldtek egy hólapáttal felszerelt traktort, hogy pont idáig tolja le az utat...
Nemsokára két őz/szarvas ugrabugrált át előttünk, nagy örömünkre. A túra során legalább háromszor volt szerencsénk látni őzet/szarvast, mindig kettesével, de sajnos lefotózni egyszer sem sikerült őket. Emellett madarakat is láttunk (csuszkára emlékszem, szépen mutogatták magukat, de pl. hallottunk fekete harkályt és szajkót, többet ilyen konkrétan nem sikerült beazonosítani), egyszer pedig egy nyuszi szaladt át előttünk! :-)
Már igen éhes voltam, így aztán megálltunk egy kurta piknikre és teázásra (elvégre ez utóbbira a Lordnak különösen nagy szüksége volt!) Közben gyönyörködtünk, mert azt a fáradtság mellett sem felejtettük el, hogy micsoda szépséges tájon járunk.
 |
| ebédke |
Térképeztünk is egyet, és megállapítottuk, hogy még jó messze vagyunk Kisgyóntól, ahol a kékpecsét leledzik. Így aztán nagy elhatározást véve indultunk tovább, egymás nyomában lépdelve. Zolltán lovagiasan törte a havat, ám néha azért helyet cseréltünk. Elég jól fáradtunk.
 |
| facsokor |
Elvileg jártunk a Dóra-hegyen is (316 m), de ezt igazából nem vettük észre, így nem tudtunk a helyszínen egy gondolatot szentelni Dórinak :-) És utólag sem tudtuk belőni, hol lehetett ez a pont. Láttunk még szarvast (csodás szarva volt!), majd vidám lejtőn galoppoltunk a hóban. Ó, ez igen kellemes volt!
S megérkeztünk aztán végre Kisgyónra. Teljesen elhagyatott volt az egész telep. Egyébként szimpatikus hely, és az infós tábla szerint 12 kulcsosház található itt! A pecsét hollétét megfelelően jelezték, így a nyitott kapun behatoltunk az egyik kulcsosház udvarába, és a "tornácon" meg is leltük a nyalókákat egy fakkban. És voltak is! Ugyanis még hetekkel ezelőtt olyanokat olvastam a TTT fórumában, hogy nincs nyalóka. De ez most nem bizonyult igaznak.
 |
| itt laknak a nyalókák |
Nem időztünk tovább, haladnunk kellett, így indultunk is (mit sem törődve a felhangzó lövés hangjával). Tágas (és ami most fontosabb volt: letaposott!) aszfaltúton haladtunk egy darabig, majd érdekes, über-retro ojjektumot fedeztünk fel. 2:1 tábla-lámpa volt, és egy hiányos felirat díszelgett rajta, melyből én először ".....tanyá"-t gondoltam kiolvasni, ám Zollltán megmondta a tutit: szerinte az "....bánya". Itthon a neten böngésződve kiderült, neki volt igaza, ugyanis az eredeti felirat "Kisgyónbánya" volt.
 |
| egyszercsak egy darabka múlt |
Kicsivel odébb kiszúrtuk "Szergejt", és azonnal letámadtuk. Talapzatán olvastuk, hogy az 1944-ben elhurcolt 3 bányász emlékét őrzi ő. Aztán észrevettem a tekintetét, és szinte a vér is megfagyott az ereimben tőle :-) Zoltán ötlete nyomán pedig közöset fotózkodtunk vele.
 |
| Szergej délcegen |
 |
| tekintete kókemény!!! |
Elnézést kértünk Szergejtől, elköszöntünk tőle, és indultunk tova, elvégre haladnunk kellett.
[Közbevetés: odahaza Zoltán a geocaching.hu oldalon rábukkant Szergejre, a retro objektumra és egyáltalán a környékre, és nagyon érdekes infókat szereztünk ezáltal! Itt a '20-as, '30-as, '40-es évektől szénbányászat folyt a '70-es évekig, s roppant komoly infrastruktúra települt! Az alábbi képtől konkrétan ledöbbentem:
 |
| 1967-es látkép (forrás: geocaching.hu) |
Ehhez képest mi (jó, a sok hó még rátett néhány lapáttal) csak a szobrot láttuk, valamint egy kőből épült hosszú peremet, amely a vasutak rakodóperonjait juttatta eszünkbe... Semmi mást. További infó a kíváncsiaknak itt. ]
Egy darabig még a kényelmes, szélesen letaposott utat róttuk, de ennek vége lett, és havas ösvényre tértünk, melyen egy lábnyom haladt. Megint ebbe szegődtünk, és már egyre fáradtabban lépkedtünk. Az könnyítés ugyan, hogy van már egy lábnyom, amiben haladhatunk, de ha ennek a lépéshosszai nem egyeznek a mi igényünkkel, akkor fárasztó tud lenni... Tehát vagy magunk vágunk utat a szűzhóban, vagy a nem megfelelő hosszal bíró lépésekben haladunk. Mi alapvetően ez utóbbit tettük.
Megint gyönyörű, napsütötte havon haladtunk. Hamarosan az erdei szentélyhez értünk. Itt egy keresztet találtunk, szemben vele padokkal. Az információs tábla azt javasolta, üljünk le, és mélyedjünk el a csendben, a természetben, önmagunkban. Csábított ennek lehetősége, és nemcsak testünk megpihenése érdekében, hanem a lelkemnek is jót tett volna a megpihenés, az elmélyülés, a lelassulás. Ám mindig az időhiányra, a busz esetleges lekésése esetén ránk váró 3,5 órás tési dekkolásra gondoltam, ami miatt hosszú pihenőt nem tartottunk. Mivel a padokat vastag hóréteg borította, nem nagyon tudtunk, hogyan üljünk le szövetgatyánkban. Sóhajtozva gondoltam Zsolti vízhatlan ülőkéjére, és arra, hogy egy darab fólián múlik a pihenésünk. Zolltánnak eszébe jutott, hogy van szatyra, ami kesztyűvel kibélelve megfelelő ülőkének bizonyult, így néhány percre azért leültünk. Rittert majszoltunk a napfényben...
 |
| a szentély (kereszt és padok) |
Indultunk. Kaptató, szűz hó, fáradt Zollltán és Dija. Egyszer csak egy barlangjelzés, Zollltán elment megnézni, ám nem volt barlang, inkább csak sziklafal (most nézem: a térkép is védett geológiai feltárást jelez ott). Meredek, keskeny, egylépésnyomtávos ösvény, fáradt Zollltán és Dija...
Kiértünk egy letaposott széles útra (mennyei!), ám hamar rájöttünk, hogy csak néhány lépést töltünk rajta, s máris nehezedő szívvel kanyarodtunk le balra. Innen sunyi emelkedő várt reánk, és mi már igen el voltunk csigázva... Hamarosan a Tűzköves-árok mellett haladtunk, és imádtam volna ezt a részt, ha most indulunk neki a túrának, frissen. Így viszont rettenet fárasztott: ez is emelkedett valamelyest szinte végig, és ezek a piszok nyomok is, amiben haladtunk... De csodaszép táj volt, ez az egy biztos!
 |
| utunkat vezető nyomok a Tűzköves-árok mentén |
Nagyjából úgy éreztük, az életben nem érünk ki innen... Zoltán közölte, hogy 10%-on működik már csak. Az innink nagyjából elfogyott, de mindketten nagyon szomjasak voltunk. A hó miatt ugyan szomjan nem haltunk volna. A térkép alapján tudtuk, hogy elérünk majd egy komolyabb utat, ezt vártuk aztán sokáig. Némán, és részemről teljes monotóniában meneteltünk: folyton a nyomokat lestem, és arra koncentráltam, hogy beléjük lépjek.
Mígnem aztán végre kiléptünk a csodás, letolt útra! Ó, nagyszerű volt! Itt jobbra kellett mennünk, de elnéztünk balra, ahol feltűnt az öttagú, Burok-völgy-járó csapat. Belegondoltam, bár elképzelni nem tudtam, milyen világ lehet most a völgyben? Valószínűsítem, hogy ott végig szűz hóban mentek, ráadásul ott van a völgy keménysége is... Intettünk egymásnak, és indultunk Zolltánnal.
Érezhető volt a megkönnyebbülés, egyből megjött a szavunk is. Annyira fantasztikus volt sima úton járni! Még egyszer letértünk ugyan róla, de csak egy kunkor levágása erejéig, mely után a Hamuháznál újra visszatértünk az útra. Itt a közelben van a Csikling-vár, de ezt most mellőztük, sietni próbáltunk. (Én már láttam egyébként, de Zollltán még nem.)
Most jó úton haladtunk, de emelkedett. Erőfeszítésbe került felhaladni rajta. Volt aztán kellemes lejtő is, amin akár az álom, úgy suhantunk! Erretájt láttunk utoljára két őzet, majd remek utunk egyszer csak véget ért, és újból nyombancaplatás következett. Tyű, ez már igazán nem hiányzott! Zolltán már csak 2%-on volt, és pizzáról, gyömbér italról, meg nem is tudom, milyen ételekről fantáziált. Az itt tartott röpke pihenő alatt elfogyasztottuk a maradék vizemet, megcsodáltuk a behavazott szántót, aztán erőteljesen megindultam. Haladjunk.
 |
| hósivatag |
Igazán nagyon-nagyon fáradtan nyomtuk le a civilizációig hátralévő útszakaszt. Kiértünk aztán Csőszpusztánál az aszfaltos útra, melyen egy deka hó sem volt, és én azt hittem, megpuszilom az aszfaltot. Soha még ilyen szépnek és kényelmesnek nem találtam! :-D
Itt a kékpecsét az Alba Regia barlangkutató állomás épületénél lapult, azt céloztuk hát meg. Ám még odaérésünk előtt részünk volt egy komoly sokkban: el kellett haladnunk ugyanis egy olyan "ház" mellett, mely félig romokban volt, teteje egyáltalán nem létezett, ám tv-adás vevő antenna azért volt rajta, és csimbókos kutya rohant oda hozzánk ugatva, mire két másik, a "pusztára" kicsapott és kikötött kutya is vad vinnyogásba kezdett. Erre meg a házból óbégatott ki valaki... Atyaég, itt emberek élnek... Ezt megemészteni eltartott egy ideig.
A pecsét a barlangkutató épületén közvetlenül a bejárati ajtó mellett van a falon, így kellő meglepődést okoztunk az épületből kilépő bácsinak, aki gyakorlatilag ránknyitotta az ajtót, miközben épp bélyegeztünk füzetünkbe. Kicsivel később egy srác is kijött egy tányér (nekem úgy tűnt,) sütivel, és hívogatni kezdte a szomszédban gunnyasztó fekete macskák. Az nem nagyon tepert a kajáért. Közben felbrekegett két juh is, és merőn figyeltek minket. Jó fejek voltak :-)
 |
| a barlangkutató bejárata |
Nagyjából fél óránk volt a buszig, és a srác elmondása alapján cirka 10-15 percnyire van Tés, így nem kellett veszettül rohannunk már. Találtunk egy buszmegállót ott Csőszpusztán, ahol szintén megállt a buszunk, de én javasoltam, hogy mivel van még időnk, menjünk át Tésre, addig sem fázunk, ameddig még megyünk. No meg ott van az Erdei Büfé is Tésen, ahová épp be lehet térni, ha úgy alakul.
Azt nem említettem még, de már nagyon régóta a bakancsunk, zoknink és így lábunk is teljesen át volt ázva. Zolltán azt nyilatkozta, hogy az ő lába már cuppog is a cipőben. Az enyém ilyet nem tett, viszont merő hideg volt, és merő nedves. No igen, egy komoly hótaposó bizony jól jönne ilyenkor! No meg nagy álmom egy sígatya, az is nagyon szuper lett volna most, hisz a gatyánk is minimum térdig fel volt ázva.
Átballagtunk Tésre, ahol betértünk a büfbe. Előzetes tervemmel ellentétben vettem egy kisJägert meg egy gyümölcslevet, mindkettőt pillanatok alatt felhajtottam. Zolltán sörözött és ropizott. Leomlottunk a padra, és megkönnyebbülten sóhajtoztunk. Vártam, hogy egy meleg busz puha ölén ringjak hazafelé, ahol vár a forró zuhany és a spenótfőzelék... Jáj, de puhányok vagyunk :-D
Szuperjó, igazi téli túra volt, és ez az elfáradás is kellett már!!!
