Translate

2013. február 17., vasárnap

Kéktúra a Bakonyban - avagy hódagasztó és nyomolvasó túrázásunk

Zollltánnal tegnap a Bakonyba merészkedtünk egy kéktúrázás erejéig. A túrát nem tettem közhírré, mivel tudomásom volt róla, hogy többen nem érnek rá ezen a hétvégén, mások pedig oly távolban leledzenek, hogy egy rövidebb túra erejéig nem éri meg eljönni erre a vidékre. 

Így aztán kétfős csapatban indultunk neki Bakonykútiról a Bakonynak. Egy ötfős túrázós társaság szintén onnan és akkor indult, és egy darabig időnként előzve egymást egy nyomvonalon haladtunk. Mint megtudtuk, szintén Tésig terveztek menni, ám ők a Burok-völgyön keresztül, így hamarosan lecsatlakoztak a kékről.

Már ahogy a busszal haladtunk egyre feljebb a Bakonyban, észleltük, hogy milyen nagy hó van ezen a tájon. Így a túránk abszolút havas, igazi téli túra lett, amikor bizony a hótalp is elkelt volna könnyítésként!

Eleinte egy autónyomtávos földúton haladtunk (azaz hóúton), nemsoká azonban szerencsére a kék lekanyarodott a Burok-völgy felé, és azzal párhuzamosan szinte közvetlenül a peremén haladt - teljes szűziességében! Ugyanis emberi láb a havazás óta nem taposott itt ösvényt, mi voltunk az elsők, az úttörők :-) Minden tele volt ellenben vegyes, időnként rejtélyes állatka-nyommal, győztük csodálni őket!

nyom I.
nyom(ok) II.
ez meg vadcoca!

A fák téli kopárságának köszönhetően leláttunk a völgy rejtett zugaiba. Remek látvány volt hófoltos tarkasága, pucér sziklái. Egy fára akasztott madárodút is leltem (a 18-as számút), mely szintén erre a remek panorámára tekintett :-)

alant a Burok-völgy
madárlak panorámával

Engem csudára elbűvölt ez a szakasz: aprócska ösvény kígyózott a fák közt, melyet ember nem taposott mostanában, körben hó, napfény, állatnyomok, madárkák... 
Találtunk még egy érdekességet: egyszer csak a fák közt egy nagy, fából faragott madáretető állt! Épp üres volt ugyan, de a környéke szotyihéjjal és ismeretlen eleségmaradványokkal volt teli. Aki arra jár legközelebb télen, vigyen magával madáreleséget :-) Zoltánt odaállítottam méretaránynak, és lekaptam a jelenséget:

erdei madáretető

Nemsokára egy fennsík jellegű ritkafás részre értünk, ahol megálltunk majszolni egy kicsit. Szinte melegünk volt, olyan nagyszerű idő volt ma! 
Most egy darabig autó által kijárt hóösvényen haladtunk, de ennek egyszer csak vége szakadt, és megkezdtük hótaposásunkat a szűzhóban. Elkerülhetetlenül szóba került a hótalp, melyet még egyikünk sem használt, de egyre sűrűbben gondoltuk úgy, hogy talán elkelnének most. Ez főleg olyankor vált kirívó hiányossággá, amikor combközépig, vagy térdig süppedtünk a hóban. Mókázásra kiváló, ám tartósan haladni benne rettenet fárasztó (csak később tapasztaltuk meg, mennyire az).

hát ez kidült... :-)
Zoltán repült...
...s aztán térdig landolt :-)

Megkerültünk egy szántót (itt már madárnyomok is voltak, ragadozómadarat is láttunk a levegőben, a hóban pedig egyértelműen az ő nyomát is, hisz az ujjpercek végén a karom lenyomata is jól látható volt), ahol jó darabig egy biciklivel küzdő ember nyomdokain haladtunk. Kamatoztattuk remek nyomolvasó adottságainkat, és megállapítottuk, hogy időnként próbált az ipse tekerni a brinyón, de helyenként kifarolt, így inkább leszállt és tolta. Volt még próbálkozása, de hamar feladta. Nem csodálom, ilyen hóban kemény lehet tekerni! 
De caplatni sem könnyű, így mi a fickó nyomaiba lépve próbáltunk könnyíteni a dolgunkon.

szép kép egy ronda lesről

Hamarost újra fák közt haladtunk. Már éreztük, hogy kemény túra lesz ez most nekünk: fáradtunk, és lassan is haladtunk. Így megállapítom, hogy a téli túrák távválasztásánál a havat is be kell kalkulálni! Mi fél 5-re szerettünk volna Tésre érni, mert ez után csak 8 körül ment busz. Emiatt kissé aggódni kezdtünk, már ami a haladási tempónkat illette.

Az Eszenyi-réten egyszer csak egy letolt útra értünk. Komolyan beszélek: hókotró által le volt tolva az út! Ámulattal néztünk, s boldogan léptünk rá - de hamar rájöttünk, hogy a mi utunk nem ezen visz, bármennyire is könnyű volna :-) Ez az út Isztimérre vitt, s Zoltán szerint felküldtek egy hólapáttal felszerelt traktort, hogy pont idáig tolja le az utat...

Nemsokára két őz/szarvas ugrabugrált át előttünk, nagy örömünkre. A túra során legalább háromszor volt szerencsénk látni őzet/szarvast, mindig kettesével, de sajnos lefotózni egyszer sem sikerült őket. Emellett madarakat is láttunk (csuszkára emlékszem, szépen mutogatták magukat, de pl. hallottunk fekete harkályt és szajkót, többet ilyen konkrétan nem sikerült beazonosítani), egyszer pedig egy nyuszi szaladt át előttünk! :-)

Már igen éhes voltam, így aztán megálltunk egy kurta piknikre és teázásra (elvégre ez utóbbira a Lordnak különösen nagy szüksége volt!) Közben gyönyörködtünk, mert azt a fáradtság mellett sem felejtettük el, hogy micsoda szépséges tájon járunk. 

ebédke

Térképeztünk is egyet, és megállapítottuk, hogy még jó messze vagyunk Kisgyóntól, ahol a kékpecsét leledzik. Így aztán nagy elhatározást véve indultunk tovább, egymás nyomában lépdelve. Zolltán lovagiasan törte a havat, ám néha azért helyet cseréltünk. Elég jól fáradtunk.

facsokor

Elvileg jártunk a Dóra-hegyen is (316 m), de ezt igazából nem vettük észre, így nem tudtunk a helyszínen egy gondolatot szentelni Dórinak :-) És utólag sem tudtuk belőni, hol lehetett ez a pont. Láttunk még szarvast (csodás szarva volt!), majd vidám lejtőn galoppoltunk a hóban. Ó, ez igen kellemes volt!

S megérkeztünk aztán végre Kisgyónra. Teljesen elhagyatott volt az egész telep. Egyébként szimpatikus hely, és az infós tábla szerint 12 kulcsosház található itt! A pecsét hollétét megfelelően jelezték, így a nyitott kapun behatoltunk az egyik kulcsosház udvarába, és a "tornácon" meg is leltük a nyalókákat egy fakkban. És voltak is! Ugyanis még hetekkel ezelőtt olyanokat olvastam a TTT fórumában, hogy nincs nyalóka. De ez most nem bizonyult igaznak.

itt laknak a nyalókák

Nem időztünk tovább, haladnunk kellett, így indultunk is (mit sem törődve a felhangzó lövés hangjával). Tágas (és ami most fontosabb volt: letaposott!) aszfaltúton haladtunk egy darabig, majd érdekes, über-retro ojjektumot fedeztünk fel. 2:1 tábla-lámpa volt, és egy hiányos felirat díszelgett rajta, melyből én először ".....tanyá"-t gondoltam kiolvasni, ám Zollltán megmondta a tutit: szerinte az "....bánya". Itthon a neten böngésződve kiderült, neki volt igaza, ugyanis az eredeti felirat "Kisgyónbánya" volt.

egyszercsak egy darabka múlt

Kicsivel odébb kiszúrtuk "Szergejt", és azonnal letámadtuk. Talapzatán olvastuk, hogy az 1944-ben elhurcolt 3 bányász emlékét őrzi ő. Aztán észrevettem a tekintetét, és szinte a vér is megfagyott az ereimben tőle :-) Zoltán ötlete nyomán pedig közöset fotózkodtunk vele.

Szergej délcegen
tekintete kókemény!!!


Elnézést kértünk Szergejtől, elköszöntünk tőle, és indultunk tova, elvégre haladnunk kellett.

[Közbevetés: odahaza Zoltán a geocaching.hu oldalon rábukkant Szergejre, a retro objektumra és egyáltalán a környékre, és nagyon érdekes infókat szereztünk ezáltal! Itt a '20-as, '30-as, '40-es évektől szénbányászat folyt a '70-es évekig, s roppant komoly infrastruktúra települt! Az alábbi képtől konkrétan ledöbbentem:

1967-es látkép (forrás: geocaching.hu)

Ehhez képest mi (jó, a sok hó még rátett néhány lapáttal) csak a szobrot láttuk, valamint egy kőből épült hosszú peremet, amely a vasutak rakodóperonjait juttatta eszünkbe... Semmi mást. További infó a kíváncsiaknak itt. ]

Egy darabig még a kényelmes, szélesen letaposott utat róttuk, de ennek vége lett, és havas ösvényre tértünk, melyen egy lábnyom haladt. Megint ebbe szegődtünk, és már egyre fáradtabban lépkedtünk. Az könnyítés ugyan, hogy van már egy lábnyom, amiben haladhatunk, de ha ennek a lépéshosszai nem egyeznek a mi igényünkkel, akkor fárasztó tud lenni... Tehát vagy magunk vágunk utat a szűzhóban, vagy a nem megfelelő hosszal bíró lépésekben haladunk. Mi alapvetően ez utóbbit tettük.
Megint gyönyörű, napsütötte havon haladtunk. Hamarosan az erdei szentélyhez értünk. Itt egy keresztet találtunk, szemben vele padokkal. Az információs tábla azt javasolta, üljünk le, és mélyedjünk el a csendben, a természetben, önmagunkban. Csábított ennek lehetősége, és nemcsak testünk megpihenése érdekében, hanem a lelkemnek is jót tett volna a megpihenés, az elmélyülés, a lelassulás. Ám mindig az időhiányra, a busz esetleges lekésése esetén ránk váró 3,5 órás tési dekkolásra gondoltam, ami miatt hosszú pihenőt nem tartottunk. Mivel a padokat vastag hóréteg borította, nem nagyon tudtunk, hogyan üljünk le szövetgatyánkban. Sóhajtozva gondoltam Zsolti vízhatlan ülőkéjére, és arra, hogy egy darab fólián múlik a pihenésünk. Zolltánnak eszébe jutott, hogy van szatyra, ami kesztyűvel kibélelve megfelelő ülőkének bizonyult, így néhány percre azért leültünk. Rittert majszoltunk a napfényben... 

a szentély (kereszt és padok)

Indultunk. Kaptató, szűz hó, fáradt Zollltán és Dija. Egyszer csak egy barlangjelzés, Zollltán elment megnézni, ám nem volt barlang, inkább csak sziklafal (most nézem: a térkép is védett geológiai feltárást jelez ott). Meredek, keskeny, egylépésnyomtávos ösvény, fáradt Zollltán és Dija...

Kiértünk egy letaposott széles útra (mennyei!), ám hamar rájöttünk, hogy csak néhány lépést töltünk rajta, s máris nehezedő szívvel kanyarodtunk le balra. Innen sunyi emelkedő várt reánk, és mi már igen el voltunk csigázva... Hamarosan a Tűzköves-árok mellett haladtunk, és imádtam volna ezt a részt, ha most indulunk neki a túrának, frissen. Így viszont rettenet fárasztott: ez is emelkedett valamelyest szinte végig, és ezek a piszok nyomok is, amiben haladtunk... De csodaszép táj volt, ez az egy biztos!

utunkat vezető nyomok a Tűzköves-árok mentén

Nagyjából úgy éreztük, az életben nem érünk ki innen... Zoltán közölte, hogy 10%-on működik már csak. Az innink nagyjából elfogyott, de mindketten nagyon szomjasak voltunk. A hó miatt ugyan szomjan nem haltunk volna. A térkép alapján tudtuk, hogy elérünk majd egy komolyabb utat, ezt vártuk aztán sokáig. Némán, és részemről teljes monotóniában meneteltünk: folyton a nyomokat lestem, és arra koncentráltam, hogy beléjük lépjek. 

Mígnem aztán végre kiléptünk a csodás, letolt útra! Ó, nagyszerű volt! Itt jobbra kellett mennünk, de elnéztünk balra, ahol feltűnt az öttagú, Burok-völgy-járó csapat. Belegondoltam, bár elképzelni nem tudtam, milyen világ lehet most a völgyben? Valószínűsítem, hogy ott végig szűz hóban mentek, ráadásul ott van a völgy keménysége is... Intettünk egymásnak, és indultunk Zolltánnal.
Érezhető volt a megkönnyebbülés, egyből megjött a szavunk is. Annyira fantasztikus volt sima úton járni! Még egyszer letértünk ugyan róla, de csak egy kunkor levágása erejéig, mely után a Hamuháznál újra visszatértünk az útra. Itt a közelben van a Csikling-vár, de ezt most mellőztük, sietni próbáltunk. (Én már láttam egyébként, de Zollltán még nem.)

Most jó úton haladtunk, de emelkedett. Erőfeszítésbe került felhaladni rajta. Volt aztán kellemes lejtő is, amin akár az álom, úgy suhantunk! Erretájt láttunk utoljára két őzet, majd remek utunk egyszer csak véget ért, és újból nyombancaplatás következett. Tyű, ez már igazán nem hiányzott! Zolltán már csak 2%-on volt, és pizzáról, gyömbér italról, meg nem is tudom, milyen ételekről fantáziált. Az itt tartott röpke pihenő alatt elfogyasztottuk a maradék vizemet, megcsodáltuk a behavazott szántót, aztán erőteljesen megindultam. Haladjunk.

hósivatag

Igazán nagyon-nagyon fáradtan nyomtuk le a civilizációig hátralévő útszakaszt. Kiértünk aztán Csőszpusztánál az aszfaltos útra, melyen egy deka hó sem volt, és én azt hittem, megpuszilom az aszfaltot. Soha még ilyen szépnek és kényelmesnek nem találtam! :-D
Itt a kékpecsét az Alba Regia barlangkutató állomás épületénél lapult, azt céloztuk hát meg. Ám még odaérésünk előtt részünk volt egy komoly sokkban: el kellett haladnunk ugyanis egy olyan "ház" mellett, mely félig romokban volt, teteje egyáltalán nem létezett, ám tv-adás vevő antenna azért volt rajta, és csimbókos kutya rohant oda hozzánk ugatva, mire két másik, a "pusztára" kicsapott és kikötött kutya is vad vinnyogásba kezdett. Erre meg a házból óbégatott ki valaki... Atyaég, itt emberek élnek... Ezt megemészteni eltartott egy ideig.

A pecsét a barlangkutató épületén közvetlenül a bejárati ajtó mellett van a falon, így kellő meglepődést okoztunk az épületből kilépő bácsinak, aki gyakorlatilag ránknyitotta az ajtót, miközben épp bélyegeztünk füzetünkbe. Kicsivel később egy srác is kijött egy tányér (nekem úgy tűnt,) sütivel, és hívogatni kezdte a szomszédban gunnyasztó fekete macskák. Az nem nagyon tepert a kajáért. Közben felbrekegett két juh is, és merőn figyeltek minket. Jó fejek voltak :-) 

a barlangkutató bejárata

Nagyjából fél óránk volt a buszig, és a srác elmondása alapján cirka 10-15 percnyire van Tés, így nem kellett veszettül rohannunk már. Találtunk egy buszmegállót ott Csőszpusztán, ahol szintén megállt a buszunk, de én javasoltam, hogy mivel van még időnk, menjünk át Tésre, addig sem fázunk, ameddig még megyünk. No meg ott van az Erdei Büfé is Tésen, ahová épp be lehet térni, ha úgy alakul.

Azt nem említettem még, de már nagyon régóta a bakancsunk, zoknink és így lábunk is teljesen át volt ázva. Zolltán azt nyilatkozta, hogy az ő lába már cuppog is a cipőben. Az enyém ilyet nem tett, viszont merő hideg volt, és merő nedves. No igen, egy komoly hótaposó bizony jól jönne ilyenkor! No meg nagy álmom egy sígatya, az is nagyon szuper lett volna most, hisz a gatyánk is minimum térdig fel volt ázva. 

Átballagtunk Tésre, ahol betértünk a büfbe. Előzetes tervemmel ellentétben vettem egy kisJägert meg egy gyümölcslevet, mindkettőt pillanatok alatt felhajtottam. Zolltán sörözött és ropizott. Leomlottunk a padra, és megkönnyebbülten sóhajtoztunk. Vártam, hogy egy meleg busz puha ölén ringjak hazafelé, ahol vár a forró zuhany és a spenótfőzelék... Jáj, de puhányok vagyunk :-D

Szuperjó, igazi téli túra volt, és ez az elfáradás is kellett már!!!

2013. február 10., vasárnap

Madarászás a Medvesen

Néhány félgőzzel lemadarászott év után tavaly óta új lendülettel hajtom a madarakat. Olyannyira, hogy nem is egyedül, hanem Dórival tesszük mindezt. Hogy pontosan minek tudható be ez az újabb fellángolás, valójában nem tudom. Tény, hogy a kezdete egybeesik a Dórival közös érdeklődésünk felfedezésével, a távcsőarzenálom bővülésével, a Big Year (magyarul Vad évad) című amerikai, madarászos vígjáték bemutatásával, illetve a hazai terepmadarász honlapon az éves listázás fellendülésével. Ez alapján a legvalószínűbb, hogy több tényező szerencsés közjátékának köszönhető mindez... de mi is pontosan? Hát az, hogy éves listázunk, vagyis számolgatjuk, hogy hány fajt látunk adott évben Magyarországon. (Azért Magyarországon, mert ez így összehasonlítható a többi magyar madarász működésével, meg egyébként is itt élünk.) Persze, eddig is minden évben összeszámoltam a fajaimat, de azért nem vettem ennyire (se) komolyan. A dolog célját, hasznát, nehéz elmagyarázni, ezért egyezzünk ki annyiban, hogy nekünk tetszik. (De tapasztalatom, hogy jobban figyel az ember a madarakra, ha számolja őket.) A tavalyi évet 212(+4 nem természetes előfordulású) vadon megfigyelt fajjal zártam, ami egyéni rekord, bár messze-messze elmarad a kőprofik 260-280 körüli fajszámától. December 31. éjféllel azonban lenullázódnak a számlálók és minden kezdődik elölről.
Január első felében nem sok pipa díszlett a listánkon, jóformán csak a szilveszteri bakonyi túra utolsó napján és néhány budapesti sétán láttunk élő madarat. Ezt akartuk pótolni egy medvesi túrán. A Medvesre azért esett a választás, mert azon kívül, hogy szép vidék, sziklafelszíneket, várakat, valamint a fenyveseket jócskán tartalmaz, ezek az élőhelyek pedig télen olyan fajokat kínálnak, amiket egyébként nehéz itthon megfigyelni. A sziklás helyeken a havasi szürkebegy és a hajnalmadár várható. Ezek a környező magashegységek sziklás részein költenek a fahatár felett és télire alacsonyabbra ereszkednek, ahol enyhébb az időjárás. A fenyvesekben szintén hegyvidéki fajok, kormosfejű cinege, búbos cinege, fenyőszajkó, zsezse remélhető. Álomszerű lenne ennek csak a felével találkozni egyetlen túrán.
Még az előkészületeink során tapasztaltuk meglepetten, hogy a Karancs és a Medves térképe a Cserhát turistatérképen található. A Medves egy része azonban lelóg róla, így Zagyvaróna környékén csak érzésből követtük a piros "L" jelzést.


Medves nagyobb térképen való megjelenítése

Eleinte kertek közt mentünk, amelyek ilyenkor kiváló madarászhelyek, hiszen a téli táplálékínséget sok madár a gyümölcsfákat, gabonaféléket, egyéb fogyasztható termésű növényeket, vagy gyakran egyenesen madáretetőt tartalmazó kertek közelében tölti. Mi is láttunk süvöltőt, nagy fakopáncsot, kék és széncinegét, és egyéb gyakori téli fajokat. A falut sem hagytuk el és az első célfajt már be is gyűjtöttük: kb. 10 méterről szemeztünk néhány másodpercig egy kormosfejű cinegével. Dórinak abszolút új ("lifer"), nekem csak idénre, de mindig szívesen látom. Jól indult a túra! Innen egy katonás erdeifenyő-telepítésben ment az út hosszasan, különösebb látnivaló nem akadt. Ezen az úton néha, a semmiből, förtelmes csatornaszag tört elő. A hó többnyire belepte a mellettünk lapuló csatornafedőket, amelyek a bűz forrásai voltak, egy helyen azonban a fedő erősen félre volt csúsztatva - reméljük, más arrajáró is észreveszi majd, ezt elősegítendő, megjelöltük egy fával.

Erdei fenyves Zagyvaróna határában
Vigyázz!
Még egy fenyves

Az út csak emelkedett, emelkedett, mi pedig visszasírtuk a boldog nyárvégét, amikor még minden bizonnyal a hátunkon +10 kilóval is könnyebben szökelltünk volna fel a csúcsra. Meg-megálltunk, s egy alkalommal nagyon távolról óbégatást hallottunk, melynek okára csak később találtunk meg a kielégítő magyarázatot. A jelzés a Boszorkány-kőre vitt fel, ahol szép kilátás fogadott, kár, hogy a fények fotózáshoz elég rosszak voltak, elnézést is kérek a fotókért, nem lettek túl szépek. Innen megleltük a hangok forrását: Salgóbánya határában hajtóvadászatot tartottak. Kiáltoztak a hajtók, dördültek a puskák, és távcsővel azt is láttuk, ahogy a szerencsésebb vaddisznók fejvesztve próbálják elhagyni a környéket. Ez elég kiábrándítóan hatott, nem ezért jöttünk...

Oda fel...
Kilátás a Boszorkány-kőről
Nagyon nézek :)
Bodobács a havon
Bazaltorgonák a Boszorkány-kőn
Közelebbről...
és távolabbról
Idős tölgy a közelben

A Boszorkány-kő egy bazaltorgonás sziklakúp, melynek érdekességeit egy geológiai tanösvény néhány táblája mutatja be. A neten találtam egy blogbejegyzést, ahol azt boncolgatják, ez-e a szikla eredeti neve, ez ugyanis nem biztos, egyes térképek Kis-Salgóként említik. Ha van Kis-Salgó, akkor van nagy is: ezen van a Salgó vár, mindössze párszáz méterre a Boszorkány-kőtől. A vár "szerencsére" nincs olyan jó állapotban, hogy belépős legyen, így ingyen élvezhettük a kilátást a felújított toronyból. A Salgó váron láttunk aznap először Petőfi Sándorra utaló táblát, később aztán lépten-nyomon a lánglelkű költőnek emléket állító művekbe botlottunk. A várban elhelyezett táblát látva eltöprengtünk, vajon mivel érdemelhetnénk ki mi azt, hogy a bazaltorgonás sziklatömbbe erősített márványtáblába véssék a nevünket - és hogy kinek lenne ez aztán jó.


Salgó vára a Boszorkány-kőről
Itt járt Ő
Közelről nem sok minden látszott a várból
Kilátás a Salgó várból


A túra folytatásáról tanakodtunk kicsit, mert szerettünk volna lőtávolon kívül maradni a vadászattól, viszont kb. arra vitt volna az utunk. Úgy döntöttünk, lemegyünk Salgóbányára, aztán majd ott újra átgondoljuk a helyzetet. Még a Salgó vár mellett harkályok kopogását hallottuk a bükkösben. Itt lehetett esélyünk fehérhátó fakopáncsra, így nekiálltunk keresni. Két irányból is jött a kopácsolás, az egyik madár hamar meglett, egy nagy fakopáncs. A másodikat jóval többet kellett keresni, de aztán ráakadtunk: egy odút vájó fekete harkály volt az.
Salgóbánya kész madárparadicsom volt. A kertek nagy részében volt etető és szó szerint hemzsegtek a madarak. Cinegék (szén, kék, barát, fenyves), nagy fakopáncs, fekete rigó, zöldike, meggyvágó, csuszka tömege fogadott, talán fél órán keresztül is néztük őket. A távolból csonttollúak cirregése hallatszott, később láttunk is egy kisebb csapatot. Két holló is átrepül felettünk. Salgóbánya közepén leszólítottak minket a segítőkész helybéliek, akiktől megtudtuk, merre tervezik a hajtóvadászat folytatását. Szerencsére nem kellett megváltoztatnunk az útitervünket, mehettünk tovább a kőbányába, ahol egy újabb geológiai tanösvény fogadott. Itt aránylag közelről sikerült fotózni egy csonttollút.


Csonttollú
Oda vártuk a hajnalmacit :)
Figyelünk :)
Behavazott bányató

Vizslattuk a sziklákat, de nem moccant madár. Egy helyen zavarodottan viselkedő vaddisznót láttunk, talán ő volt az egyik túlélő. A kőbányában van egy kis bányató, melyet most havas jégpáncél borított. A tó partjára csak az egyik oldalról lehet lemenni, a másik part meredek, sziklás. E sziklák tövénél egy róka vadászott. Amint meglátott minket, távolodva menekülni próbált felfelé a sziklákon. Nem igazán ment neki, néha nem sok választotta el attól, hogy összetörje magát, egyszer esett is egyet, mi pedig drukkoltunk neki, hogy vegye már észre, hogy ha egy kicsit felénk jön, akkor könnyebben menekülhet. Szerencsére ő is belátta helyzetét és egy kevésbé meredek oldalon ki tudott mászni.

Róka koma
Szerencsére nem lett róka-kóma :)

Innen egy földúton mentünk Somoskő irányába. Néztük a térképet, de egy idő után rájöttünk, hiába, a kőbánya ösvényei nem követhetők le rajta. Az irányunk viszont jó volt, így különösebb aggódás nélkül tapostuk a havat. Ki is értünk egy tisztása, a Petőfi-forrás mellé. Itt tájékozódtunk az információs táblákról, majd elkészítettük az alábbi fotókat a helyről:

Pihenő a Petőfi-forrásnál
Pihenő a Petőfi-forrásnál
Infótábla
Érdekes alakú fa a forrásnál

A piros jelzés vitt be Somoskőre. A buszmegállóban ellenőriztük az időt és megterveztük a következő busz érkezéséig rendelkezésre álló 1 óra alatt teljesíthető programot. A várba mindenképpen fel akartunk menni, indultunk is. A várhegyen felfelé először egy Petőfi-emlékházat találtunk, benne temérdek koszorúval. Előtte modern információs mega-kütyü, kicsit játszottunk vele. Kb. 20 méterrel arrébb átléptük a magyar-szlovák határ, azután pedig szintén kb. ennyivel már ott a vár. Az ösvény mentén pici kunyhó, ott kell majd jegyet venni, de addig nem értünk el, mert két havasi szürkebegy moccant meg a sziklán. Szokás szerint nem voltak túl ijedősek, ímmel-ámmal menekülgettek. A kunyhóban egy szűkszavú portás bácsi adott megfontoltnak tűnő, ámde nem túl logikus, sem magasröptű válaszokat néhány kérdésünkre. Szavaiból kihámoztuk, hogy van itt is egy geológiai tanösvény bazaltorgonákkal, és egy jeggyel megtekinthető az és a vár is. Mi a várral kezdtük.

A vár Somoskőről
Petőfi-kunyhó
Koszorúgyűjtemény
Luxus
Havasi szürkebegy
Nos, mit mondjunk, nem rossz hely, kilátás csodás, de azért pl. Boldogkővel nem vetekedhet semmilyen téren. A szürkebegyeket is kerestük a kőépületen, eredménytelenül, azonban egy párkányon a nyomaikat megtaláltuk. A várból lefelé élőben is láttuk őket újra. Örültünk nekik, de idén még kell szerveznünk egy randit a havasi szürkebeggyel, mert ezek sajnos nem voltak Magyarország területén, így nem jár nekik a pipa. :(

Somoskő vára
Somoskő vára
Havasi szürkebegy nyoma
Havasi szürkebegy nyoma
Kilátás Somoskőről
Vár megint
Havasi szürke lefelé is
Dóra és a határ
A kunyhónál a portás eligazított minket a bazaltorgonák felé. Itt azonban már sietnünk kellett és nem bíztunk portásnak a megtekintéshez szükséges időre adott becslésében, így ezt a programpontot sajnos kihagytuk, helyette siettünk vissza a faluba. Később megtudtuk, lett volna rá idő, de utólag mindig könnyű...
Szép hely ez a Medves, jó lesz visszajönni!